drHaraszti.hu

Sokáig kerestem, hogy ki is vagyok igazán… Azt hiszem végre ráleltem önmagamra: gondolkodó vagyok. Ez az oldal a gondolataimról, a gondolkodásomról szól. Arról a legnagyobb értékről, amelyet ember alkothat, adhat az utókornak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Mindenkit érint a klímaváltozás. Bárhol éljen a Földön. Ha nem jó ott, ahol éppen van, ahová született, ahol eddig élt, akkor elmehet máshová. De a probléma globális. Bár úgy tűnhet, hogy vannak még a Földnek olyan pontjai, ahová jobb lenne elmenekülni a bajok elől, de ez már csupán illúzió: a probléma globális. Az sem megoldás, ha beletörődünk, hogy „már úgysem tehetünk semmit”. A beletörődés vagy a menekülés végletei között bárki megtalálhatja magának azt az utat, amelyet a következő években soha nem látott kihívások közepette így is, úgy is be kell majd járnia. A valóság belátása, felfogása ma a legfontosabb, amit az egyén tehet. Mert a valóság ismerete rádöbbent azokra a torzításokra, hazugságokra, amelyek évtizedek óta idáig vezettek.

Nagyjából háromszáz éve aknázzuk ki a föld mélyére süllyedt fosszilis energiahordozókat, amelyek bőséges és könnyen hozzáférhető energiatartalma tette lehetővé, hogy olyan pompában és luxusban élhessünk, amelyet most ismerünk. De a légkörbe pöfékelt rengeteg széndioxid megváltoztatta a légkör összetételét, ez megváltoztatta a légköri viszonyokat, amelynek az lett a következménye, hogy a földi légkörben több energia reked, amely a napsugárzásból származik. Ez az első tény, amit érdemes elfogadnunk. Ha a légkörben folyamatosan több energia reked, akkor annak számos következménye van: a nagyobb energiatartalom extrém erős időjárási jelenségeket okoz.